a Haverok Zenekar
honlapján!
A jó zenekar esküvőre, rendezvényre!
- A Haverok
Zenekar fennállása óta számtalan
esküvői, báli és egyéb mulatós, vagy
zenés táncos rendezvény, valamint
falunap elismert szereplője volt.
Itt kívánjuk megjegyezni, hogy soha
egyetlen meghívást sem mondtunk vissza,
ha már elköteleztük magunkat.
Mindig az első megrendelővel kötött
szerződésnek teszünk eleget. Ezt az
elvünket semmilyen anyagi előnyért nem
adjuk fel.
Nem teszünk különbséget kis létszámú
lagzi, nagyobb lakodalmas, vagy
többszázas falunap rendezvény között.
A másik, amit fontos elmondani magunkról,
hogy a Haverok Zenekar nem fogyaszt
alkoholt!
Sajnos elődeink sokat tettek azért, hogy
a zenészekről ezen a téren általánosan
rossz vélemény alakuljon ki.
Mi alkohol nélkül is képesek vagyunk a
jó hangulatot megteremteni, sőt ez által
a lagzis, vagy a báli rendezvény jó
hangulatát is folyamatosan biztosítani.
Mint már említettük két fős produkciónk
további tagokkal bővíthető. Így az élő
zene színesebb, a megjelenés hatásosabb
lesz.
Általában nagyobb létszámú lakodalmas,
báli rendezvény, vagy falunap alkalmával
szokták kérni a bővített zenekart.
Bár zenekarunk a leggyakrabban budapesti
esküvői rendezvényeken szerepelt eddig,
az utóbbi évek falunap rendezvényeinek
gyakorlata is azt bizonyítja, hogy egyre
inkább a nagyobb létszámú élőzenére van
igény.
Ez nekünk zenészeknek kedvez, mert mi
tudjuk a dolgunkat, bennünket nem gép
irányít. A zenetanulással eltöltött sok
évvel mögöttünk, nem kell
"gépkezelőkkel" versenyeznünk.
Szerintünk az élő zene varázsa,
lélegzése semmilyen géppel nem
helyettesíthető, ezért egyre inkább a
további mulatós és tánczene kedvelő
"Haverokkal" bővített zenekarunkat
ajánljuk!
Harmonikásunk, ha nem elektromos
harmonikáját "húzza" - énekel és
kongázik is, dobosunk önmagában is
üdítőként hat a zeneértőkre,
zenekedvelőkre, és nem beszélve arról,
hogy így az esküvői lányos háznál
történő kikérést, valamint a lakodalom
élőzenés utcai kísérését is meg tudjuk
valósítani.
Megtekinthető tánczenei, mulatós és
lakodalmas zenekari demo anyagaink
további oldalainkon találhatóak.